Furcsa érzés az, amikor kirántják a lázadó alól a talajt, az okot, a hangot az ordításából. Mert egy idő után biztosra veszi a kisember azt, hogy úgysem fog semmi történni, egy idő után már csak rutinból reklamál és rutinból nem történik semmi. Aztán mérges csecsemő módjára meglepődik, amikor nemhogy cumival, de rendes cicivel tömik be a száját.
Velem most ez történt.

Még fel sem fogtam, valahogy hihetetlen az, hogy az évtizedes, szolgáltatókkal vívott bunkerharcnak van egy ilyen epizódja, hogy a Nagy Lelketlen Ezerfejű Multi Vodafone nevű feje párbeszédbe elegyedik velem egy olyan területen, ami abszolút kívül esik minden hivatalos kereten és határon, egy, ha nem is anarchista, de radikálisan civil, antibürokratikus, névtelen mindenkiföldjén, és azt mondja, hogy gyere be, és akkor megbeszéljük. Jó, ehhez kellett, hogy blogot írjak, kellett hogy nyoma legyen a mérgemnek, hogy legalább így észrevegyen, ha amúgy már nem, de ezt most ne negatívumnak tekintsük, nézzük a másik végéről, hadd örüljek most nagyon!

Az első válaszlevelem, amit ide is kiraktam, nem ment át, valami beakadhatott az indamailen, mindenesetre kaptam egy újabb levelet a Vodafone-tól, hogy ugyan olvasták, hogy én visszaírtam nekik, megkapni azonban nem kapták meg, így a telefonszámom sincs meg nekik. A Gmaillel már jobban ment, meg is köszönték, utána fognak nézni, hogy mi történt.

Ma hívott fel egy srác, hogy ha bemondom a titkos kódom, akkor rögzített beszélgetésen meg tudjuk beszélni a vizsgálódás eredményét. Hogy a pék faszába ne, gondolja ilyenkor az anoniman kurvára szabadszájú blogger, névre és telefonszámra vetkőztetve viszont mondani csak annyit mond, hogy hogyne, persze, kösz, ez és ez a kódom.

Gyerekek az van, hogy a Vodafone egyedi elbírálással (gondolom ez fontos kitétel) jóváírta a számlámon az egész külföldi adatroamingos részt, mert, mint a srác mondta, látták, hogy valóban csak 100 kilobájtnyi forgalmak generálódtak, melyekkel valóban nem sok mindent semmit sem lehet kezdeni, és mert, mint én írtam, a tavalyi bakizást józan ésszel beláttam és kifizettem nekik (fordítom: jó arc vagyok.)

A számlám 7326 forintra zsugorodott, amit ATM-en befizethetek, ahogy szoktam, de majd jön egy korrekciós számla is. Ugyan azt kértem, hogy hadd várjam meg a számla megérkeztét, de itt bevallhatom, hogy csak azért, mert egy kurva fillér nincs a zsebemben, csak annyi, amivel kihúzom fizetésig, de valószínűleg megoldom valahogy, mert most ennyit igazán megérdemel a cég, és a kontakt is személyesen (mert azért éreztem, hogy jobb lenne az úgy, ha most megoldanám.)

Én nagyon-nagyon megköszöntem és kifejeztem a hálámat, mondtam, hogy ez egy jó történet volt, aztán leraktuk.

Úgyhogy most az jön, hogy:

Kedves Beck György, öt nappal ezelőtt ott tartottam, a pesszimizmusom azt mondatta velem, hogy ki kell majd fizetnem valahogy a 48926 forintot. Halkan, szinte remény nélkül kérdeztem, hogy nem lehetne egyszer az életben, hogy végre valóban emberi arcát mutatná a Vodafone, nem csak a duma menne a Fotel magazinban meg a reklám a tévében? Mert olyan jól esett volna, igazán, de nagyon, hogy mint ember az emberrel, megbeszélhessem veletek, hogy alkalmankénti 100 kilobájttal lófaszt nem tudok mit kezdeni, tehát nem szándékos volt, tényleg, esküszöm, bocs az egészért! Azt akartam kérni, hogy hadd ne kelljen ez egyszer fizetni, mert jó fiú vagyok, mindig az voltam, hogy ezt nézzétek vissza. Azt írtam, hogy ha elengednétek, többet nyernétek vele, hosszútávon mindenképpen.

Gyuri, meghallottatok, elengedtétek. Ez valóban nem csak duma a Fotel magazinban, nem csak reklám a tévében. Ez PR, ez párbeszéd, ember az emberrel, emberien.

Köszönöm.