Ugrás a tartalomhoz
ápr. 30. 2010

A Szigetkör (Pat Bateman junior style)

Akinek ez nem egyértelmű: ez a "sziget" nem AZ a sziget, ne akarjunk túl sokat, azt fussa körbe, aki akarja. Ez a sziget a Margitsziget. Kisebb, viszont körbe tudom futni egy évben legalább háromszor. Rajtam kívül erre sajnos még sok elvetemült fővárosi is képes, itt minden egyes nap sok ezer ember úgy csinál, mintha ez lenne a Central Park: ha kevesebb szmogot akarnak kocogás közben beszívni, akkor idejönnek. Melegítőben bliccelnek valamelyik hídfőig, titokban, csendben MÁR a villamoson bemelegítenek, majd nézzed meg a kis sunyikat, ha arra jársz, ahogy szégyenlősen köröznek a bokájukkal, meg mélyebbeket lélegzenek, mintha annyira szép és megható lenne mondjuk a Margit körút látványa.

A  magamfajta kocajoggernél a futás tulajdonképpen két héttel a tulajdonképpeni futás előtt kezdődik és a következő jelekről ismerhető fel: naponként pár alkalommal spontán öv feletti rálogóháj-markolás, kézzel hasfelmérés majd fejcsóválás, a wc-tükör előtt undorodva haspina készítés, sörről száraz borra váltás, evés előtt önmagát kétszer is meggondolás, nemevés, éhség miatti idegeskedés, hasbehúzva járás. Ha ilyet látsz, akkor az az ember már fut. Még lélekben ugyan, de fut. Látja magát ütemesen fújtatni, kilométereket enni, futni, futni, még mindig csak futni, látja magát szálkásan, izzadtan, győzedelmeskedve... még a levegőt is gyorsabban szedi, figyeld csak meg! És egyszer csak eljut a késztetés a tettig, felkerül a futócipő, emberünk gyalog, biciklivel vagy villamossal megközelíti a szigetet. Vesztére.

A sokezer ember sokféleképpen fut, de vannak pontosan belőhető típusok, ezeket minden alkalommal láthatod, ha futni vágysz.

Először is, ha már a látás került szóba, akkor vannak azok a fanatikusok, akik nem látnak, merthogy vakok. És vannak, akik velük futnak és ők ketten össze vannak kötve kulcstartópánttal, vászonszatyorral, kötéllel, bármivel. Egyik vége az egyik kézben,másik a másikban és ketten együtt futnak. ÉS lehagynak. Szar napod volt, éhesen indulsz le a szigetre, nyűgös vagy, és már előre utálod az egészet, de amikor meglátod ezeket a fickókat, az eltölt valami olyan jó érzéskavalkáddal, hogy meghatódsz, meg minden, meg basszus, mi a fasz, még te nyűglődsz, örülj már végre, mert mindened megvan, meg ilyenek.

Nade, hogy lehagynak. Mert szokj hozzá, ez olyan, mint anno a Police07 társasjáték: arra is rá volt írva, hogy 0-99 év között játszhatja mindenki. Hát veled is ez a helyzet, veled és rajtad is mindenki szórakozhat nulla évtől kilencvenkilencig: a háromlábú kutyától kezdve, a hatéves gyerekeken át, a vakokig, MINDENKI le fog előzni. Ha ezzel együtt tudsz élni, akkor minden rendben, akár neki is indulhatsz.

Nade a kedvenc futástípusaim:

a Már A Hídon Futás



a Nem Futás

a Leelőzendő Áldozat Futás

a Kellékes Futások:

a Kulccsal Csörömpölős Hasitasival Futás



a Telefonnal vagy Ipoddal Zenét Hallgató, Cool Vagyok Futás

Te viszont egyelőre még nem futsz sehogy. Szégyenlősen beállsz a lépcső alatt kalimpáló őrült taicsísek közé és próbálsz lekövetni két-három rémhülye mozdulatot, majd végül beéred két kar- és négy és fél bokakörzéssel aztán mégiscsak ucca neki, nem fogod te magadat égetni ott.


Bolondok

Három lépés után természetesen MÁR izomlázad van sípcsontod felett, amiben az a furcsa, hogy eddig soha nem hallottál ilyen izomcsoportról, majd rájössz, hogy görcs az bazdmeg. Túl puha a futószőnyeg. Már most faszkivan, próbálsz inkább a salakon futni. ÓÓ, faszom, ki találta ezt ki?? Közben konkrétan olyan érzésed van mint Baumgartner Zsoltinak a Forma 1-ben, hogy el se kellett volna indulni, úgyis ugyanez lett volna az eredmény, állva hagy mindenki.

És elkezdesz utálni. Utálod a sok buzit, aki sört iszik és cigizik és nem átallják magukat jól érezni, míg TE egyedül a rejtői könyvek légiós-gyaloglásaihoz mérhető szenvedésen mész keresztül. Akadjon a torkodon a Gösser, te köcsög. Utálod a három lépésenkénti jointfüstöt, utálod a smárolós randizókat, utálod a padon olvasó bölcsészcsajokat. Azok ott most komolyan napoznak?? Ó,hogy kapjanak rákot, de kurva gyorsan! Óó, faszom, ennek soha nem lesz vége, hol van egy csap? Nincsen bazdmeg. Jócsaj elfut melletted. Kurvaanyád, fúú, baszki milyen segge van.  Zihálsz. Próbálod tartani a fenék tempóját, de harminc méter után feladod. Akkor vesszél  meg, rohanjál, na.  Legközelebb elgáncsollak, akkor majd megnézzük ki mit tud. Köpködsz, valami bogár van a szádban. Fúh, fúhh. fúhh.

Valaki elmegy melletted megint. Így bazdmeg nem lehet is lehet futni, hát ez mi a faszomat legyez? Hogy fut ez? Hülye! Ejj bazdmeg, te átírnád az Isteni Színjátékot! Hagynád a picsába  a fösvényeket meg uzsorásokat meg még ki a faszom van ott, a   sikkasztókat,mit tudom én. Te beletennéd az összes faszt, aki lehagy meg aki itt jól érzi magát, na meg ezeket a kurva lámákat. Ezek őzek bazdmeg. Pihennek bazdmeg. Érted, ott fekszik. És milyen kurva büdösek a kurva életbe, te meg ezt szívod!

Őzlámák

Meg a kurva pónik!

kurvapónik

Meg a hülye kisgyerek! Ezeket bazdmeg minden nő szereti, ha kurva dagadtak is. Kurva kölkök. Kurva gólyák.
Ezek is pihennek, nédde, törném el lábadat.

kurvagólyák

Húú, hasat behúz, ez jó csaj, aki itt jön szembe. Szemezés. Rám se nézett. Kurva anyját.

És ez így megy végtelen hosszan. Pörög az agyad, szenvedsz, káromkodsz és csajokat nézel. Csajokból a következőek a kedvenceid, csak, hogy tudd, ez fontos rész:

Van a baseball sapkás - a csajok valamiért eszméletlen vagányul néznek ki baseball sapkában. Van a MILF, avagy a Margitszigeten rájössz, hogy tényleg nem csak húszéveseké a világ. Van a kisminkelt picsa, és van a kövér, akit leelőzhet az ember - na ezek a kedvencek.

Árpád híd előtti kanyar, még csak most jön a neheze, a napos, hosszú oldal, a Palatinus mellett harmadszorra is meghalsz, a legnyomorultabb akkor vagy, mikor a CÉL előtt a kövér lány visszaelőz, plusz elfut melletted legalább három hátizsákkal rohangáló vasember. Szíved szerint ráugranál az egyik nyakára és addig vernéd a fejét a műbetonba, míg meg nem ígéri, hogy soha többet nem előz le teljes menetfelszereléssel és ezentúl mindig tiszteletteljes távolságot tart, ha nem, akkor melléd érve ájultan összerogyik minden alkalommal a fáradtságtól.

Ezek teniszeznek bazdmeg. Látod, ahogy fejükből hirtelen kiáll a teniszütő és folyik a vér a fehér ruhájukon. A Margit híd előtti forduló, már csak pár méter - FELFELE, bazdmeg. Ehh, ehh, ehh, fuhhhh, megvan az is. VÉGE!!! Körbejárkálsz, a mellbimbód picsamód fáj, összedörzsölte a szétizzadt póló, a combjaid minden remegő lépésnél összeragadnak, de már kifelé ballagsz. Az este hétórai nap pont a szemedbe süt, de azért pontosan látod, ahogy több jó csaj is megnéz, mert egy izzadt, győztes férfiállat vagy és akarnak. Boldog vagy és ezért igazából a hídon kifele már csak rutinból lövöd képzeletben tarkón az összes kurva biciklist, aki nem száll le a bringáról. De nem, nem, némelyiket elég, ha letartóztatják.


LETARTÓZTATÁS!

TARKÓN LÖVÉS!

Sóhajtasz és végülis leszarod. A helyén van végre újra minden, lefogytál.

süti beállítások módosítása